A devizapiacon az árfolyamok jönnek mennek, mint a villamos. A devizapiacok nem hatékony piacok, itt a fegyverek békeidőben sem pihennek. A jövő az árfolyamkockázatok növekedését hozza majd el, a változások iránya pedig egyértelműen egy többféle devizát használó globalizált világ lesz. A devizás cégeknek, fel kell nőniük az árfolyamkockázat-kezeléssel kapcsolatos feladatok megoldásához, és rohamtempóban kéne fejleszteni a területet, mert az eurót nálunk belátható időn belül nem vezetik be. A devizapiacon nincs szabott ár alkudni kell, mint a zsibpiacon, mert az alku az érett vételkedv jele. Tapasztalat, hogy már az átvilágítást követően jelentős pénzügyi eredményjavulásra lehet számítani, mert egy-egy téves beidegződés könnyedén korrigálhatóvá válik.
„El kell ismerni, hogy ezen a vidéken az árfolyamviszonyok igen szomorúak”
– írhatnám, mert Tömörkény István hitelről szóló sorai jutottak eszembe a mostani devizapiaci eseményekről. Messzebb jutunk azonban, ha azokat a statisztikákat vizsgáljuk, amelyek az idei évet jellemzik…
Az euró-forint árfolyam a 2022-es évet 368-on kezdte, de 416 felett is járt. Ez 13 százalékos változás az évet nyitó árhoz képest. Ha úgy nézzük, hogy az árfolyam idén már 349 forintot is tesztelte akkor ez a 67 forintos sáv 18 százalék. Persze a dollár sem tétlenkedett és már több, mint 12,7 százalékot erősödött az euróval szemben, amiből pedig az következik, hogy a forint 25 százalékot gyengült a dollárral szemben.
Folytatva a statisztikázást emlékezzünk arra, hogy az euró-forint árfolyama legutóbb 2011-ben gyengült a mostani mértékhez hasonlóan, akkor éppen 13 százalékot, 20,4 százalékos kilengéssel. A kilengésen azt kell érteni, hogy az év legmagasabb és legalacsonyabb árfolyama között 56 forint volt a különbség.
Közel járunk az extrém valószínűségű modellek teljesüléséhez
Írhattam volna volatilitást, ami magyarul változékonyságot jelent, csak hogy a volatilitás a „kilengés” szóhoz képest, szövegértelmezésben nem hozza azt a tragikus többletet, ami közelebb vinne bennünket az árfolyamkockázat súlyosságának a megértéséhez. Mert képzeljük magunk elé, hogy egy ilyen évben a nyaralásunkhoz szükséges ezer eurót vehettük volna 261 ezer forintért is meg 318 ezer forintért is, ami 57 ezer forint különbség, vagy gondoljunk arra, hogy egy évi 10 millió euró értékben importáló cégnél ez az árfolyameltérés már 570 millió forint különbséget jelent a költségekben, ide-oda.
Ergo, cégszinten az árfolyamkockázat éves nagyságát, statikusan a devizakitettség és az árfolyamváltozás szorzatával elég jól lehet jellemezni. A cég kockázata folyamatában elemezhetővé pedig úgy tehető, ha az elmúlt évek sorát vetjük egymással össze. Ezt az eljárást nevezhetjük egyszerű képletekkel történt okfejtésnek is, de akiben eleven a statisztikus az már érzékeli, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, amely alatt adatok és adatsorok rejtőznek.
A következő lépés az, hogy a devizaforgalmi tervet a jövőben lehetséges ABCD árfolyamszcenáriók tükrében is teszteljük és elemezzük. Feltéve mindezek koronájaként a lehetséges árfolyam-alakulási elképzelések mellé valószínűségi súlyokat teszünk, akkor eljuthatunk a cégspecifikus árfolyamkockázat modellezéséig, ami segít a menedzsment bizonytalanságának oldásában, mert a modell részévé válnak az extrém valószínűségű események is.
Visszatérve a számokhoz 2008-ban 23 százalékos volt a kilengés és csupán 4 százalékos az árfolyam-emelkedés. 2003-ban pedig 18,8 százalékos kilengést és 10,1 százalékos emelkedést tapasztaltunk.
Vessük most a tekintetünket az euró-dollár árfolyamára, ami 2001-ben megjárta a poklot és 1 euró csupán 0,83 dollárcentet ért, hogy aztán 2008-ban jöjjön és beteljesüljön a siker: 1 euró 1,6 dollárt ért. Ez 8 év alatt majdnem 100 százalékos dollárgyengülés.
Szóval, ha az euródollár árfolyamát viszonyítási alapnak vesszük – és miért ne vehetnénk annak -, akkor nincs min csodálkozzunk, ha az euró-forint 2008-as 227,70-as árfolyamát egyszer, nemsokára követi majd a 454,40 forintos árfolyam (!).
Mondjuk ennek a korábban lehetetlen valószínűségű eseménynek mára sokat javultak az esélyei.
Higgyük el, a devizapiacok nem hatékony piacok!
Azt azért általánosságban tudjuk, hogy a forint gyengülése nem tart majd örökké, és azt is gondolhatjuk, hogy kivételek mindig vannak, mert ugye az lehetetlen, hogy kivételes események ne következzenek be (Tömörkény István után szabadon). Ellenben, ami a forint és devizapiacokon évtizedek óta történik annak tényleg semmi köze a hatékony piacok működéséhez. Ez itt valószínű maga a szakadatlan devizaháború színtere, amelyet részben monetáris eszközökkel – pénznyomtatással, inflációval és kamatokkal – vívnak, részben politikai eszközökkel, például szankciókkal és sok hasonló eszközzel.
A devizaháború egyedisége, hogy a fegyverek békeidőben sem pihennek: amikor nincs nyílt konfliktus, olyankor a jegybanki cél a nemzeti fizetőeszközök ügyes leértékelése, hogy az árfolyamelőnnyel feljavítva, versenyképesebb helyzetbe hozzák külföldön a saját gyártmányú termékeket. Nyílt fegyveres háborús viszonyok között a devizaháború irányt vált és a közelgő recesszió árnyékában a jegybankok már nem az árfolyamgyengítésre koncentrálnak, hanem az évek óta elhanyagolt árstabilitás fenntartására.
Most olyan időket élünk, amikor a jegybankok világszerte szeretnék elkerülni az infláció elszabadulását. Ez a devizák túlzott gyengülését jelenti a dollárral szemben, ezért kamatemelési ciklusokkal küzdenek az árfolyamok túlzott leértékelődése az importált infláció ellen.
Mielőtt a leírtakat részeire szednénk álljon itt egy idézet Allan Greenspan a FED volt elnökétől, aki a XXI század első évtizedében egy kongresszusi meghallgatását igy fejezte be „ha szokatlanul világosnak tűnik, amit mondtam, akkor biztosan félreértettek”.
Szóval higgyük el a devizapiacok nem hatékony piacok!
A nemzetközi helyzet viszont egyre fokozódik…
A jövő az árfolyamkockázatok növekedését hozza majd el, a változások iránya pedig egyértelműen egy többféle devizát használó, a működés érdekében a szükséges konszenzusokat megkötő globalizált világ lesz. A folyamatban csupán egy epizód, hogy a petrodollár 1971 óta tartó tündöklése mögül a homályból előlépet a nem csak a gázt és az olajat, hanem a Mengyelejev periódusos tábla számtalan további elemét kizárólagosan rubelben forgalmazó szándék – vegyük észre a pénz nem csak bizalom, hanem erő és persze hatalom.
Az epizód az árfolyammozgás szempontból pénzügyi történelmet írt, mert a háború kitörését követően a rubel dollárral szembeni árfolyama a szankciók hatására a papírformát teljesítve, gondolkodás nélkül összeomlott és egy hónapon belül 95 százalékot vesztett az értékéből. Ekkor jött a nem várt fordulat, hogy nyersanyagokat ezentúl csak rubelért lehet venni. A bejelentést követően májusra a rubel a háború előtti dollár árfolyamának 20 százalékánál is erősebb szinten landolt.
Ki érti ezt? Most meg már azt fontolgatja az orosz jegybank – tekintettel a nyersanyag-eurók és dollárok végül ott landolnak, amiért cserébe ő lát el „mindenkit” rubellel -, hogy 70 milliárd dollár értékben vásárol kínai jüant és más valutákat a rubel gyengítése érdekében. Szóval a nemzetközi helyzet egyre fokozódik…
A többféle devizát használó jövő azt is jelenti, hogy Kínából bármikor érkezhet olyan szállítói szerződés, amely egyelőre még opcionálisan jüanban is fizethető lesz. Az indiai rúpia is belenőhet a kereskedelmi forgalomba, miért ne lenne megoldható a rúpia-forint árfolyamkezelése, akár a bankrendszeren kívül. Vagy, ha vége lesz a török líra keresztjárásának, és a jelentős gazdasági potenciálú lendületben lévő közel 85 millió lélekszámú ország gazdaságát helyén kezeli majd a világ, akkor a líra elkezd erősödni és miért ne lehetne egyszer majd egy stabil lírában szerződni?
A magyar cégeknek is fel kell nőniük a feladathoz
Itthon pedig egyelőre úgy állnak a dolgok, hogy az eurót belátható időn belül nem vezetik be. (A forint nemzeti fizetőeszközként való megtartását a kormány szuverenitási kérdésként kezeli. Tény, hogy saját deviza nélkül az önálló és független monetáris politika tárgyát veszti.)
Azoknak a cégeknek, amelyek elszámolásaiban deviza is szerepel nem lesz más lehetőségük, fel kell nőniük az árfolyamkockázat-kezeléssel kapcsolatos feladatok megoldásához, és ezek egyre bonyolultabbak lesznek. Fel kell készülni a következő évek változékonyságára és bele kell merülni az árfolyamkockázat-kezeléssel kapcsolatos pénzügyi terület fejlesztésébe.
Nézzük mit jelent ez!
A vállalati árfolyamkockázat-kezeléshez kapcsolódóan három területen vannak tennivalóink. Elengedhetetlen
- a pénzintézeti, azaz a banki és tőzsdei kapcsolatok és eszközök megismerése, átértékelése,
- a szakmaiság hiányosságainak a felszámolása,
- edukáció.
Mielőtt ezekre rátérnénk, egy kísérletet ajánlok. Nézze meg mennyire felkészült vállalkozása ezekre a kihívásokra. Ebben segíthet két teszt. Az egyik a cégek árfolyamkockázat-kezelési tevékenységének hatékonyságát méri, a másik a vállalati devizakonverziók hatékonyságát értékeli.
Ezen ismeretek tudatában jöjjenek a konkrétumok!
Banki és tőzsdei kapcsolatok, eszközök – Nem minden az, aminek látszik
Nehéz vitatkozni azzal, hogy devizaváltáskor a devizapiaci árfolyamnál magasabban történő vásárlás, vagy a devizapiaci árfolyamnál alacsonyabban történő eladás közvetlenül a cég pénzügyi veszteségét növeli, ami az adózás előtti eredményét csökkenését jelenti. Pedig, ha közelebbről szemügyre vesszük, akkor kiderül, hogy a devizakonverziók legtöbbször a valós idejű devizapiaci árfolyamoktól eltérő árakon történnek.
Jó tudni azt is, hogy a pénzügyi partnerek árazásai révén a devizakonverziós árakba jelentős – számvitelileg kimutathatatlan – árfolyamveszteség épül be, amit „elmaradt haszonnak” nevez a gazdasági szakirodalom. Ezt csak tovább feszíti, hogy a cégeknél általában a devizakereskedelemben járatlan laikus áll szemben a banki treasury profi deviza üzletkötőjével, amely konstelláció egy évi 20 millió eurót váltó cégnél akár 30 millió forint mínuszt (!) is jelenthet.
A devizapiacot hidegen hagyja a közerkölcs, mely szerint venni sikk, de eladni szégyen. A devizapiacon szüntelen zajlik az adásvétel és nincs szabott ár itt alkudni kell, mint a zsibpiacon, ahol, ha nem alkuszol az „sértés”, mert az alku az érett vételkedv jele. A hazai gyakorlat, hogy mire a cégek a küzdőtérre érnek, mármint a banki treasurybe, a devizás sereg jó fele elvérzik és devizaterheitől megkönnyebbülten, árfolyamveszteséggel eladja devizáját. Persze az se árt, ha mielőtt az euróforint piaci áráról vitatkozni kezdünk a banki devizaüzletkötővel – hogy túlzott arcvesztés ne legyen a vége – felkészülünk a devizakereskedelem című tárgyból, ami komplexitásában a kindertojás figuráinak összerakási nehézségét túlzott mértékben nem haladja meg. Azt, hogy cége mennyire felkészült le tudja mérni ezzel a v állalati devizakonverziók hatékonyságát értékelő teszttel. Vállalati devizakonverziók hatékonyságát értékelő teszt – Treasurypro
Kérdezem, honnan kéne tudniuk a devizapiacon életükben egy percet sem dolgozó vállalati pénzügyeseknek, hogy az euró forintra történő telefonos váltásánál a banki ügyintézőkkel alkudozni is lehet? Pedig éppen lehet.
További probléma, hogy a vállalatok sokszor nagyon nincsenek tisztában azzal, hogyan és mire lehet, illetve mire nem lehet használni a banki kockázatkezelési termékeket. Nincsen eszközük arra, hogy felmérjék reális-e a banki termék. Nem tudják megítélni azt, hogy a strukturált termék által ígért nyereség arányban van-e a kockázatával. Ez egyenes következménye annak, hogy úgy kötik meg a treasury ügyleteket, hogy előtte digitális-szoftveres eszközökkel – a banktól függetlenül – nem „árazzák be” a banki határidős, opciós és strukturált pénzügyi termékeket.
A cégek a kockázatkezelés során túlzottan a pénzintézetekre számítanak pénzügyileg és szakmailag egyaránt, ami ellentmondásos hatással van nem csak rájuk, hanem a bankok fejlődésére nézve is. A bankok „egyik oldalról szigorúan felügyelt intézmények, másik oldalról meg profitorientált magánvállalkozások” – ahogy azt már Vígvári András könyvéből is megtanulhatták a pénzügyesek az iskolában.
A pénzintézeteknek a devizakonverziók és az egyéb treasury termékek árazásából jelentős jövedelme van. Ismerős lehet, amikor
- „ez a 335-ös EURHUF árfolyam a legjobb szint a forint export fedezésére” friss-felütéssel kezdődnek telefonhívások, meg hogy
- „ez kérem az XY bank treasuryje itt nem lehet ekkora összegű devizaváltásnál alkudozni”, meg
- „sajnálom, de a piac most nagyon ugrál ez a legjobb árunk” (az árfolyam persze 2 forinttal magasabb, mint a valós).
Szóval a helyzet nem rózsaszínű és a pénzintézetek vállalati treasuryzéshez hozzáadott értéke szépen mondva lassan elinflálódik.
Nem folytatom ezeknek a példáknak a sorát. Megjegyzem azonban, hogy az se mindig szerencsés, ha egy euró bevétellel rendelkező céget az exportja mértékéig többéves euró hitellel, egy dollárral rendelkezőt meg dollár hitellel kínálnak meg, mert akkor persze az egyszeregy azt súgja, hogy a devizabevételből fizetni lehet a hiteladósságot és kész a természetes hedge, meg borítékba kerül több évre az árfolyamveszteség A matek ott hibázik, hogy a cég devizaforgalmához nem illeszkedik a devizahitel, mert a devizás tranzakciós tételeket a vevők átlag 1-3 hónap alatt kiegyenlítik, ergo az árfolyam kockázat 1-3 hónapig van nyitva, a többéves devizahitelt mindeközben, mint mérlegtételt az évi nyitó meg az év végi záró árfolyamkülönbözet alapján értékelik. Szóval a devizahitel sokat segített az elmúlt 10 évben eltüntetni az exportcégek spontán árfolyamnyereségét.
A szakmaiság hiányosságai – Ha nem látom, nem érzem
Az éveken át árfolyamveszteséget termelő cégeknél nem vizsgálják pontosan hogyan képződik az árfolyameredmény? Mik az árfolyamveszteség forrásai? Mekkora az elmúlt évek árfolyam vesztesége?
Sejtik, de nem vizsgálják az ezekre a kérdésekre adható válaszokat. Az árfolyamok változásából eredő cégszintű bizonytalanságot ugyanis nem mérik, mert a cég devizakockázatának modellezésére nem kerül sor és mert a devizaforgalom tervezése nem naprakész.
A devizaárfolyamok mozgásából eredő napi árfolyamkitettséget nem követik ezek a vállalkozások. Nem működik olyan irányítási rendszer sem ezeknél a cégeknél, ami naponta kimutatja az árfolyamkockázat-kezelés éves realizált és nem realizált eredményét.
A menedzsmentnek nincs elképzelése az euro-forint és egyéb devizapárok árfolyammozgásával kapcsolatosan, mert a piaci elemzéseket, árfolyamszcenáriókat figyelmen kívül hagyják. Ezért a devizapiaci elemzések vállalati számokra konvertálására sem kerül sor, vagyis a cég nem vizsgálja, hogy a különböző árfolyam-előrejelzések milyen hatással lehetnek az eredményességére.
Ilyen helyzetben banki fedezési termékekkel szerencsésebb esetben nem sokra megy a cég, ha nem a cégspecifikus kockázati modell alapján kerülnek be azok a stratégiába. Kötögetik őket, mert hát jó az árfolyamszint, de a mellékhatások nagyon fájdalmasak tudnak lenni. Ezeknek a helyük a cég árfolyamkockázat-kezelési szabályzatában lenne, ami ugye általában nincsen…
A cégek éves szintű Árfolyamkockázat-kezelési Stratégia (ÁKS) kialakításával sem nagyon foglalkoznak. Nem történik meg a treasury folyamatok átvilágítása. Nincsen kész a cégspecifikus kockázati modell. Nincsenek készen az alaptáblák. Nincs elképzelés arról sem, hogy milyen eszközökkel, milyen időtávra, hogyan kezeljék a kockázatot.
A stratégia fejlesztésének, a lehetséges stratégiák tesztelésének akkor lehet nekiállni, ha fentebb felsorolt alapok megvannak a cégnél. Ezek alapján lehet kiválasztani a vállalkozás számára a megfelelőt.
Tapasztalat, hogy már az átvilágítást követően jelentős pénzügyi eredményjavulásra lehet számítani, mert egy-egy téves beidegződés könnyedén korrigálhatóvá válik.
Mire jó az árfolyamkockázat-kezelési stratégia?
Az irány kijelölése ugyanakkor önmagában kevés: szükség van treasury költségvetésre, az árfolyampolitikát megvalósító munkatársak munkaköri leírásainak elkészítésére és a munkarutinok kifejlesztésére is. Delegálni kell az árfolyam-stratégiai döntésekre vonatkozó hatásköröket. Napi, heti, havi jelentési rendszert kell kialakítatlan.
Az árfolyamkockázat-kezelési stratégia célja az árfolyamveszteség korlátozása, a vállalati eredmény és kiszámíthatóságnak a biztosítása. Az optimális stratégia az árfolyam veszteséget korlátozza úgy, hogy fenntartja a részesedés lehetőségét a kedvező árfolyam elmozdulásokból. Persze ennek költségei vannak.
Az ugyanakkor a menedzsment felelőssége, hogy az árfolyamkockázat-kezelés feladatait pénzintézettől független szakemberrel végzi-e, vagy pénzügyi munkatársai képzését támogatja.
Edukáció – Ha értem, teszem
Ahogy a legtöbb szakmát az árfolyamkockázat-kezelést sem lehet az iskolapadban megtanulni. Tényleg aktuálisan sokkal több az árfolyamkockázatot önállóan profi módon kezelni tudó szakemberre lenne szükség. Más a helyzet, ha a nagyvállaltoknál kialakult, szabályozott, tanácsadók által felügyelt treasury folyamatokat kell üzemeltetni, mintha önállón az alapoktól szükséges felépíteni a kockázatkezelést.
Ennek ki kell alakítani a kultúráját a cégen belül. Mit sem ér a jó stratégia, ha nincs meg a kompetencia a tervek végigviteléhez.
A részvétel a fontos, a győzelem relatív fogalom
A devizakitettséggel rendelkező cégek tapasztalataim alapján realizálják a devizakockázatukat, de nincs meg a tudásuk és az eszközkészletük az ebből eredő kockázat kezelésére.
- Nem tudják pontosan, hogyan keletkezik az árfolyam veszteség.
- Nem realizálják, hogy mekkora versenyhátrányt jelent, ha egy cég nem kezeli az árfolyam kockázatát.
- A cég részéről deviza kereskedelemben járatatlan, laikus köti a devizaügyleteket.
- A döntéseknél túlzottan a pénzintézeti partnerekre hagyatkoznak, akik ellenérdekeltek.
- Nem ismertek a paraméterek, ami alapján tervezhető lenne az árfolyam kockázatkezelés.
- A cégvezetés számára néha teljesen „feketelyuk” a terület. Nincsenek meg a cégnél a kockázat kezeléshez szükséges alap táblák.
Tehát az árfolyamok jönnek mennek, mint a villamos és az euró-dollár árfolyama legalább olyan változékony, mint az euró-forinté. Logikusan gondolkodva azt tudjuk mondani, hogy az árfolyamok az év során le, vagy fel tudnak menni, vagy pedig kilengésekkel kísérve helyben maradnak. Van ezeken túlmenően még a bónusz esemény, szaknyelven „a váratlan”, az évi extrém 15-20 százalékos elmozdulás, ami a bizonytalanság, a neurózis igazi forrása.
Lehet továbbra is egyszerű az okfejtés, de a sikeres vállalati árfolyamkockázat-kezeléséhez nem kell megmondani mi lesz pontosan az euró-forint árfolyam egy év múlva. Maradjon ez a spekulációra szakosodott kollégák nem irigyelt nehéz kenyere.
Vállalati árfolyamkockázat-kezelés témában ott kezdődik a szakma, ahol a menedzsment és a treasury kollégák bizonytalansága, amikor tömött sorokban közelednek a nem tervezett „devizapiaci események”. A nem tervezett események megtörténtekor már sajnos késő, időben kell gondolni a forint árfolyamkockázat-kezelésére!
Most a legjobb tanács az importöröknek (devizavevőknek), hogy nyugi, főleg, ha a kockázatkezelés alapjai nincsennek a cégnél a helyére téve. Az exportöröknek pedig, alakul az euróforint reálkamatlába, de csak óvatosan a fedezéssel, mert a túlzott aktivitás a minőség kárára mehet és lássuk be ez nem csak az árfolyamkockázatkezelésre igaz.
Az árfolyamkockázat-kezelés hosszútávú célja a részvétel nem pedig az, hogy telibe találjuk hónapról hónapra az árfolyamot, hanem az, hogy a cég árfolyamkitettségét menedzseljük. Elvigyük a hajót akár a viharban is sérülésmenetesen A pontból B pontba. De ehhez ismerni kell a hajót. Tudni kell azt, hogy mit bír. Forgószélben ne húzzuk fel az összes vitorlát, mert lefekszik és eltörik az árbóc…
Mit tegyünk extrém devizapiaci mozgások idején?
Végezetül egy kérdés nyugtalanítja még az embert, hogy az euró-dollár kitettségű, akár nemzetközi, akár hazai cégek hogyan kezelték vállalati treasury szinten, amikor 0,83 centet ért egy euró és hogyan amikor 1,6 dollárt? Valószínű ez a devizapiaci helyzet nem érte készületlenül őket. Gondolom „náluk” rendben voltak az árfolyamkockázat kezelés professzionális alapjai. Így a menedzsment nyugodtan fókuszálhatott az optimális árfolyamkockázat-kezelési stratégia kiválasztására és megvalósítására. Még az sem elképzelhetetlen, hogy az euró-dollár éveken átnyúló először erősödő majd gyengülő trendjét maguk hasznára tudták fordítani, mert tisztában voltak azzal, hogy az árfolyamok változása egy megkerülhetetlen adottság: nem ellenség, lehetőség.
A vállalati pénzügyeseknek legyen önbizalmuk, a pénzügyek sikeres működtetéséhez az árfolyamkockázat-kezeléséhez, komplexitásában több kell, mint a bankárkodáshoz, mert ahogy John Weitz Hjalmar Schacht életéről írt könyvéből tudjuk a bankárkodáshoz nincs szükség másra, „mint pszichológiai ismeretekre, józan észre és egy kis jártasságra a közgazdaságtanban”.
A felsoroltakon kívül persze sok feladat vár még megoldásra, ami egy cég saját kottájának a kialakításához elengedhetetlen. Ezekhez ugyanakkor már ismerni kell a terepet, a részleteket, ahol a cég tevékenykedik. Erre az esetre szokták azt mondani, hogy kiscsoportos foglalkozás keretében javaslom folytatni.
